Blog

Okt. 13. – 16. MiniTransat rajt elhalasztva. Még nem tudni mikor lesz a rajt.
Nagy köszönet a www.sailingpass.com-nak, aki szponzorként segíti a MiniTransat versenyemet. A sailingpass.com hajókölcsönzéssel és vitorláshajó bérléssel foglalkozik világszerte. Évek óta együttműködünk vitorlástúrák szervezésében, és már régóta baráti a viszonyunk. A legjobbkor jött a támogatásuk, mert sajnos több kisebb javítást kellett végezni a hajón és vennem kellett egy új napelemet is.
Vasárnap az összes Mini 650-es kiment egy játékos versenyre, amit parade-nak hívtunk :-) Kellemes napos idő, kellemes gyenge szél és érdekes vitorla kombinációk :-)
Délután Sam Manuard híres versenyvitorlás tervező felkeresett a hajómnál. Ő tervezte a Tiptop-ot is, korábban csak leveleztünk. A 117-es számú class 40-val fog idén a Jacques Vabre Atlanti-óceán átkelő vitorlás versenyen indulni. Azt a hajót is ő tervezte... Sam Manuard több híres Mini 650-es protot is tervezett, amikkel sokszor versenyzett is, szóval itt nagy név!
Denis Hugues a MiniTransat 2013 verseny igazgatója (ez a harmadik MiniTransat, amit szervez). 18 évesen motorbalestet szenvedett és azóta nem tudja használni a lábát... Ennek ellenére vitorlázik, sőt szóló Atlanti átkelés versenyen is részt vett fiatalabb korábban!
Az elmúlt napok várakozással teltek. A hajóm még nincs teljesen kész, pl. tegnap a Raymarine autopilot motorját cseréltem ki, ami ajánlott egy ilyen típusú verseny előtt. A régi motort eltettem tartaléknak. Mindennap akad valami javítani-/fejleszteni-való a hajón.
Nagyon hidegek az éjszakák, ami azért kellemetlen, mert én a hajóban alszok. Sokat esik az eső is, de jó hír, hogy Felicity nem ázik be! :-)
Okt. 8-12
A MiniTransat RAJT elhalasztva! Még nincs hivatalos információnk arról, hogy mikor indulunk
Az elmúlt napokban emiatt pihenésre is volt időnk. Hosszú séták a tengerparton, a halászkikötőben és persze ebben a nagyon kedves kisvárosban.
A 84 skipper közül sokaknak komoly szponzora van, az egész csapat dolgozik a hajójukon. Új vitorlák, 100%-os állapotú hajók stb. Nehéz velük versenyezni, de ez nem szegi kedvemet!
Csörlőtisztítás, stopperek lekezelése, elektromos kábelek ellenőrzése, kontaktusok tisztítása stb. Volt néhány skipper vacsora (fogadás a Polgármesternél, a Point a Pitre marina is rendezett egy partit, és néhány szponzor által szervezett parti is volt... A hideg miatt az alvás a hajóban egyre kellemetlenebb :-(
Adtam néhány interjút is (francia és magyar rádiók), de főleg a hajóval foglalkoztam. Kisebb tuningok, állítások stb.
Meglátogatott egy közeli kisváros, Esquibien, egyik általános iskolás osztálya. Ők a 'szponzoraim', figyelni fogják versenyt, főleg Felicityt, a MiniTransat nyomkövető weboldalán. Készítettek Felicity-nek egy nagyon szép rajzot is, amit fel is ragasztottam a nagyvitorlámra. Lásd képek a galériámban: plus.google.com/photos/115198297995058032777/albums/5932449910933205249
Egy érdekes adat: 150 önkéntes dolgozott a MiniTransat 2013-as projekten...
Szept. 30. - Okt. 7.
Készülődés a MiniTransat 2013-ra. A hajóm neve a versenyen: Felicity - meder.hu lesz.
Gyorsan telnek a napok. Nagytakarítás. A magas páratartalom miatt gyorsan penészedik a hajó és most ismét nagytakarítást kell tartanunk. Erős vegyszeres beavatkozás! :-)
Két nagy műanyag hordóban lesznek az ételeim az első etapon 12 napra lesz ételem és vizem. Várhatóan 9-10 nap elég lesz, de még a versenyen is kell tartalékot vinni. Ez nem előírás, de én szoktam. Egy másik műanyag hordóban lesznek a kötelező felszerelések, amiket remélhetőleg nem kell használnom. Ezek a hordók légmentesen zárhatóak. Kettő még Carináról van...
Szombaton egész nap a hajó biztonsági ellenőrzését végezték. A szervezők számára nagyon ez fontos. Van egy túlélő műanyag hordóm is, amit ilyenkor hivatalosan lezárnak. Ebben kézi fáklya, vörös rakéta, füstjelző, kézi VHF rádió, jelző tükör, horgász felszerelés, vízálló lámpa, kés stb. található. Az ellenőrzés során nem csak a hajót, hanem a felszerelést is átnézik. Felicity átment a vizsgán!
Pénteken este a szervezők a 84 skippernek tartottak egy vacsorát, ahol megismerkedtem néhány érdekes emberrel. A vacsora nagyon jó volt, a franciák értenek hozzá és a borok is nagyon finomak voltak. Kicsit kényeztetnek minket a hosszú út előtt. :-)
Tegnap, vasárnap 12:00-15:30 között rendezték a 'prologue' játékos kis vitorlásversenyt. Nagyon gyenge szél volt, 2 órán át egyáltalán nem is fújt, szóval rövidítették a pályát. Mindenki jól szórakozott...
A mentőtutaj biztonsági ajtajánál mostanában jön be a víz, ezért ismét kicseréltük a tömítést. Egy kicsit javult a helyzet, de még kéne egy kicsit fejleszteni. Ez a projekt sok idő, de talán a legfontosabb!
Mivel én a Karibról vissza fogok vitorlázni (2014. május - június), ezért több szerszámot, anyagot és egyéb tartalékot viszek, így kicsit nehezebb leszek a többieknél. Ez főleg gyenge és közepes szélben hátrány. Akit érdekelne egy Atlanti-óceáni átkelés a Karibról Franciaországba, lehet csatlakozni. Elérhetőségem: mederaron@gmail.com
Az összes vitorlámat megnézték és lepecsételték, ez minden nagyobb Mini 6.50-es verseny előtt szokás. Egy közeli kisváros iskolásai (alsósok) készítettek egy rajzot a nagyvitorlámra, ezt felragasztottuk a vitorla starboard (jobb) oldalára.
Szóval minden nap van munka a hajó körül. Hétfőn meghúztam a kezemet, szóval a MiniTransat-om tényleg 'single-handed' (egykezes) lesz...
Szeptember 24-én este megjött Attila és Kristóf. Előtte egész nap a hajófelkészítéssel és kisebb javításokkal foglalkoztam, hogy szeptember 23-28 között folyamatosan vitorlázhassunk. A cél kipróbálni a Mini 650-es és az óceáni vitorlázást. Mindketten vitorláztak már az Adrián, van horvát jogosítványuk is, de úgy érezték, hogy van még hova fejlődni...
Például a spinakkeres vitorlázás kipróbálása és gyakorlása, éjszakai vitorlázás és persze a delfinekkel vitorlázás is a 'bakancslistán' volt. Mindketten nagyon keveset vitorláztak jolléval és úgy érezték, hogy ezt szeretnék leginkább. A Mini 650-es inkább hasonlít egy jolléra, mint egy túravitorlása, mivel nagyon könnyű és gyorsan megsiklik, tehát nagyon gyors vitorlás. A hét folyamán gyakoroltuk a sextáns, az AIS (automatikus azonosító rendszer) és a VHF rádió használatát, térképkezelést (papír és Open CPN), útvonaltervezést (GPS WP-ok beletöltése...) stb. Külön kiemelném az állókötélzet beállítását és egyes elemeinek cseréjét. Kicseréltünk két nagy oldalmerevítőt, majd az Optitension műszerrel mértük és állítottuk be az állókötélzetet megfelelő feszültségeit.
A maximális szelünk 19,9 csomó volt, az átlag 10-12 csomó, tehát könnyűszeles vitorlázás volt, ami ezekre a gyakorlatokra ideális.
Pénteken és szombaton 30 óra alatt átvitorláztunk Lorientből Douarnenez-be, a MiniTransat verseny indulási helyszínére. Volt közben eső, köd, napsütés, szélcsend és Bf.4-5-ös szél is. Eleinte hátszeles menetben spiztünk és a végén főleg negyedszeles menet volt. Mivel ezen a részen nagy az árapály különbség (kb. 5 méter), ezért pl. a Raz de Sein szorosnál nagyon kellett figyelni, hogy mikor érünk oda, itt az áramlás 4-5 csomó is lehet. A csapat árapályszámolást és árapályáramlás kalkulációt is gyakorolt. Nagyon gyorsan eltelt ez a néhány nap :-)
A következő két hetem 100%-ban a felkészülésről fog szólni. Néha azért írok majd a blogomba is :-)

Felicity javítások és sok óceáni vitorlázás...
Beállítottam az ’Octofan electronic alarm’-ot. Van egy olyan lehetősége is, hogy egy külső nyomógombot a cockpitben helyezek el és a riasztást így csak a kormányállásban tudom kikapcsolni. Vagyis muszáj kimennem és tényleg felébrednem. Ez hasznos olyankor, amikor már nagyon fáradt vagyok, és nem tudok gondolkodni... Ha már kint vagyok a kormányállásban, akkor az azt jelenti, hogy felébredtem és szétnéztem...
Simrad autopilot beállítások. Yoann PAGEAUD segített, az övé egy D1-es 'serie'. és a mezőnyből rajtam kívül csak ő használ Simrad autopilotot... Másnap (szerda) egész nap vitorláztam és autopilot teszt. Elég jól működik! Csináltam 'seatrial' módban 'auto learn'-t is, ami sokat javított rajta. Hurrá! Ismét van 2 működő autopilotom.
A 2013-as MiniTransat-on egy RG 6.50-es serie is fog indulni. Argentin gyártás és a szkippere Richard HEWSON Ausztráliából. A hajója a 816-os, tavaly az egyik versenyemen, ő is indult, de az akkori versenyt nem tudta befejezni... Richard a 2011-12-es Clipper Race nyertes hajó (Gold Coast Australia) szkippere volt, és 15 szakaszból 12-t rekordokkal nyertek. Szóval egész biztosan jó vitorlázó!
Csütörtök reggel Felicity kidaruzása. A fő oka, hogy a beépített mélységmérőt ki kellett cserélnem. Plusz a MiniTransat előtt, ha már kidaruztam, akkor az alját is leellenőrzöm. Amennyire tudtam kézzel egy 1000-es papírral vizesen átdörzsöltem az alját, hogy gyorsabb legyek. Versenyhajóknál nagyon fontos, hogy az alja tökéletes legyen (van, aki 2000-es papírt használ). A versenytársak hajóinak az alja szenzációs! Felicity alja tavaly lett lefújva, idén nem volt rá keret, tehát néhány helyen már nem volt algagátló, ezeket hengerrel javítottam és utána csiszolás...
Raymarine szélirány és szélsebesség mérő csere; árboc ellenőrzés és állítás.
Szombaton Felicity vissza lett daruzva a vízbe. Ezután hajó lemosás, takarítás, kábelek rendezése. A felszerelés visszapakolása. Pakolászás a hajóban. Sajnos megfájdult a hátam, a túl sok hajolgatástól és a megerőltetéstől.
---
Erős szeles és viharvitorlázás gyakorlás Andrásékkal.
Hétfő: vitorlázás 20-25 csomós szélben (2 reef a nagyvitorlán / 1 reef az orrvitorlán), tipikus óceáni vitorlázás.
Kedd: vitorlázás 25-30 csomós szélben (kevesen mentek ki vitorlázni, Mini 650-es osztályban csak mi). extrém óceáni vitorlázás.
Szerda: hajószerelés, később esti és éjszakai vitorlázás kellemes Bf. 4-es szélben.
Csütörtök: vitorlázás egész nap (10-19 csomós szél), ismét megkerültük a Groix szigetet.
3 állókötélzetem is elszakadt: a 'starboard side' (D1, V1 alsó harmada) és a 'portside backstay'. Ezeket cseréltem. Jövő héten még több állókötélzetet csere lesz, ez része a MiniTransat előkészületeknek.
Péntek – szombat: Elvonatoztam Arcachon-ba megnézni egy Beneteau vitorlást. Hajóvásárlás előtt szokás a használt hajókat felméretni, amikor időm engedi én is körülnézek. Aki használt vitorláshajó vásárláson gondolkozik a Balatonra, azok számára nagyon ajánlom a Beneteau vagy Jeanneau 18-30 láb közötti 20-10-5 éves hajókat Franciaországban. Az árak kedvezőek és általában az állapotúak is nagyon jó (arra kell figyelni, hogy ne charter vagy iskolahajó legyen). A hazaszállításban is tudok segíteni, ami történhet a csatornákon keresztül egészen Budapestig.
Az Ocean Sailing SE. (tengeri vitorlás és óceáni vitorlás) weboldala várhatóan 2 hét múlva elkészül! :-)
Vasárnap: Lorient-ben volt egy kisebb verseny amin több IMOCA 60 is indult, mellettük vitorláztam (Bf. 2-3), izgi volt:
A hetet hajótakarítással kezdtem. Ezt leszámítva általában minden nap ugyanúgy telik: vitorlázás :-)
Készülés a MiniTransatra. A legfontosabb a hajó. Minden részét elkezdtem átnézni. Pl. csavarok, alátétek cseréje vagy újra szigetelése (Siklaflex 291), kötélmunkák, hajóelektronika stb...
Emellett csökkenteni kéne a hajó súlyát. Minden nélkülözhetőt kivenni a hajóból. Mi nem fontos? Nehéz döntés... A súlycsökkentésnek különösen gyenge szélben van jelentősége...
Plusz sok-sok apróság, vagyis hajó-tuning.
Felszereltem a HF rádió (csak vevő megengedett!) antennáját a hajó oldalmerevítője mellé és a korláthoz. Ezt Járai Tomi barátom készítette elő még Budapesten. Ezután kipróbáltam a BBC és a francia adók időjárási információival, hisz elsősorban erre fogom használni...
A bumon eltört egy szegecs, tehát újra szegecselés (a saválló szegecs és az alu bum közé speciális szeparátor krémet használok).
Robert-től kaptam egy Raymarine autopilot tillerbe való motort. Ez az autopilot rendszer gyenge pontja, ezért a MiniTransat-ra szokás vinni tartalékot.
Spi megvarratás, a múlt héten sérült meg a Médium Spi.
A Raymarine autopilot összes csatlakozóját bekentem kontakt zsírral, majd újrakötöttem. Tesztelés, tesztelés és tesztelés.
Pénteken egész nap vitorláztam (egyedül) Bf. 3-4-es szélben, sok-sok manőverrel, majd este szokás szerint futás. Szombaton és vasárnap non-stop vitorlázás Karesszel, kb. 150-200 mérföld levitorlázása. A szél 5-10-15-20 csomós, iránya: Ny és ÉNy. A hajó max. sebessége 10-12 csomó :-) Néha kicsit esett az eső és hajnalban már hideg volt... itt van az ősz.
33 nap múlva dördül el a MiniTransat rajt-lövése!

Vitorlázás minden nap (átlagban napi 50-60 tmf).
Vasárnaptól Krisztiánnal és Péterrel vitorlázok. Péter még nem vitorlázott komolyabban, szóval ez egy egyhetes tengeri (óceáni) vitorlázás tanfolyam jelleggel. Az Atlanti-óceánon kezdeni a vitorlázást egy Mini 650-essel a legjobb választás. A tengeri vitorlázás nagy téma, bőven lesz tengeri vitorlázás-gyakorlat, és ez a legfontosabb. Esténként az elméleti témákat vesszük át együtt, és napközben vitorlázunk (sok spi-zéssel).
Vasárnap: Erős-szeles vitorlázás (Bf.6, nagyvitorla a 2. reef-en)
Hétfő: Bf.4-5-ös szelek, gyakorlás Spi-vel
Kedd: Egész délután és este vitorlázás spi-vel dél felé, a szél: 15 csomó körüli és ÉNy-i irányú. A láthatóság nagyon rossz. Tipikus Atlanti-óceáni vitorlázás. Egyre távolodunk a parttól... Kedden egész éjjel kint vitorláztunk, alig találkoztunk hajókkal. Az AIS egész éjjel ment, láttuk a körülöttünk lévő hajókat, főleg halászhajókat. Szerda reggel elkezdett gyengülni a szél, elkezdtünk visszavitorlázni. Csütörtök hajnal 3-kor értünk vissza Lorientbe. Több mint 200 mérföldet vitorláztunk non-stop, jó móka volt!
Csütörtökön pihenésképpen a túlélő ruhámat (survival suite) próbáltuk ki (lásd galériám). Krisztián és Péter is beugrott vele a vízbe. Szóval a ’Hungarian Minitransat Team’ gyakorolta a túlélést. A túlélő dobozomat is átnéztük (kézi fáklyák, füstjelzők, rakéták, kézi VHF, antenna, túlélő élelmiszer, horgász felszerelés, jelzőtükör, kés, vízálló lámpa...).
Péter még a szextánsomat is kipróbálta, gyorsan megmérte a Nap magasságát.. Délután apálykor elmentünk kagylót és osztrigát szedni. Vacsora természetesen: osztriga és kagylós tészta. (Még pénteken is ezt ettünk...)
Péntek: vitorlázás Code 0 vitorlával (furling spi), sok manőverrel, jól ki is fáradtunk.
Szombaton Krisztián és Péter hazautazott és én nekiláttam hajót szerelni (amiben délelőtt Krisztián is sokat segített).

Felicity (585) MINI 6.50-es széria versenyvitorlás, versenykész állapotban, teljes felszereléssel, eladó!
Ára: 10,5 MFt
Miért adom el a hajómat?
Először is nincs szponzorom, így nagyon nehéz fenntartani egy óceáni versenyvitorlást és versenyeken indulni.
Másodszor két évet versenyeztem Felicity-vel, minden versenyen indultam vele, amit beterveztem. 2 éve időm nagy részét Franciaországban töltöm, amit nagyon szeretek, de emellett fárasztó is. Alapvetően a MiniTransat 2013-ra vettem a hajót, ez volt a nagy álmom. A MiniTransat időpontja nagyon közeleg, még nem tudom mi lesz utána.
Sokat tanultam és fejlődtem, de most valami teljesen más kezdődik. A vitorlázás biztosan marad, sőt! Nyáron megalapítottuk az Ocean Sailing Sportegyesületet, és 2014-es évben is sokat fogunk vitorlázni! :-)
---
Vasárnap: 20-24csomós szél (Groix sziget kerülése). Teljes vitorla, majd a felétől Medium Spi. Átlagsebesség: 9-11csomó. Szenzációs vitorlázás utána jóleső fáradtság...
Hétfő: 10-16csomós szél (ismét Groix sziget-kerülés - 50 tmf). Szokás szerint szörfözés Spi-vel... Nem is tudom hányszor kerültem már Groix szigetet, de ezután is szinte naponta meg kell kerülnöm! :-)
Kedd: nincs szél, hajójavítás, mosás, vásárlások, szervezés (sok e-mail írás)...
Szerda: Bf.3-4-es szél, sok spi-zés, manőver gyakorlás, backstay trim beállítások tesztje. Este futás a közeli parkban.
Csütörtök-péntek: vitorlázás és esténként futás a parkban (nálam is gyorsabban szaladnak a napok.:-) Próbálok jó kondiban lenni, mert az óceáni vitorlázásban is ez az egyik legfontosabb tényező.

Aug.7.: A 470-es Pogo2-vel sebesség teszt és együtt vitorlázás. 10-12 csomóval vitorláztam 15-19csomós szélben, Vitorla kombináció: teljes nagyvitorla+ Code 5. Szuper nap! A 470-es Pogo2 skiperre Martin (Észto.) még új a Mini 650-ben, de jó vitorlázó és izgalmas kis házi verseny volt...
Holnap folytatás...
Videó összevágás a napról: http://www.dailymotion.com/Felicity_585#video=x13778u
Aug.8.–11.:Vitorlás tréning Annával és Zolival. Négy nap folyamatos vitorlázás reggeltől estig. Minden vitorla kombinációt kipróbáltunk és gyakoroltuk a manővereket. Emellett természetesen próbáltunk gyorsak is lenni... :-) A 470-es Pogo2-essel volt házi versenyünk (Groix sziget kerülő), amit nyerünk :-). Napi 50-60 mérföld vitorlázás volt átlagban, max. 10-11csomós sebességek. (Nem volt nagy szelünk sajnos, így nem tudtunk gyorsabbak lenni.) Hétvégén érkeztek meg a ’Celti Kup’ verseny hajói, több száz vitorlás, tele volt az egész öböl és Lorient. Szép látvány volt.
Aug. 12-én Károllyal vitorlás tréning. Játékos verseny a 421-es Pogo2-essel (ez volt a 2. Pogo2-es, amit készítettek, szóval történelmi darab) és az 589-essel. Gyakoroltuk a manővereket és több féle vitorla kombinációt is kipróbáltunk. Megtett táv: 55 mérföld
Aug. 13-14: Két napos tréning Károllyal és jó szelek! Spi-vel levágtattunk dél-nek, átlag sebesség órákon át 10-12csomós volt, miközben a szél ereje 16-20csomós északi volt. Útvonal: Lorient - Groix szigete – Birvideaux világító torony – Belle-Ile - Ile D’Yeu, innen éjféltől elindultunk NY felé ki a nyílt vízre és 70-80 mérföldre eltávolodtunk a parttól, majd vissza Lorient. (Megtett táv: 200mérföld) Második nap reggel láttunk delfint és még cápát is... a szél gyengült sajnos, de csak néhány órára. Jó kis tréning volt... teszteltem a generátort és működik...
Aug. 15-16 Napi vitorlázások Károllyal, folyamatos gyakorlás és versenyzés Mini 650-esekkel (732, 626), napi 50tmf vitorlázás minimum...

Csütörtök kora délután Chris húzott (732, Pogo2) motorral a szélcsendben és így tudtam végre kalibrálni a Raymarine autopilotot, idén nem működött 100%-osan, remélem mostantól jó lesz. Kisebb javítások a hajó körül: a gyakorló nagyvitorla ragasztása, kötélmunkák...
Valamiért a mélységmérő nem működik és meg kéne javítani minél hamarabb.
OpenCPN (Open Source Chart Plotter/Navigator) világtérképet használom mostanában. Az elmúlt 8 évben a MaxSea-t használtam és előtte az Ozi Explorer-t használtam 7évig... Nagyon ajánlom a OpenCPN-t (Open Source Chart Plotter/Navigator), ingyenes és jó!

Felicity újra vízen van!
Először is nagy köszönöm a Body Bay-nek, aki termékekkel támogatják a MiniTransat projektemet (felkészülés és versenyek). A Body Bay egy dán cég, tevékenysége, hogy táplálék kiegészítők forgalmaz, mint például fehérjéket, a fehérjeszeleteket, vitaminokat és ásványi anyagokat. A személyes nagy kedvencem a ginseng tabletta...
Weboldaluk, ahol van webáruház is: www.bodybay.dk Különösen a MiniTransat során (szóló Atlanti-óceán átvitorlázó verseny) nagyon fontos a táplálék kiegészítők használata.
Rudy Project új lencsét küldött a napszemüvegemhez (http://www.rudyproject.hu). A korábbi lencse kék volt és szerintem a vízen a fekete a legjobb. Köszönet érte!
Az elmúlt napokban munkák a hajó körül:
Fluoreszkáló algagátlóval lefestettem a kormánylapátot, a tőkesúlyt és a tőkesúly körül (1m*60cm), ahogy a Mini Class 6.50 szabálykönyvében ez előírás az A kategóriájú versenyeken.
A mentőtutaj ajtaját újra tömítettem, hogy ne jöjjön be víz. Tavasszal kicseréltem a tömítő szigeteléseket, de azóta is jött be víz. Remélem ezzel most több problémám nem lesz.
A tackline-t javítottuk, Julein hozott a kötélre új védő burkolatot és kicseréltük, ahol tönkre ment, illetve a spi guy (portside) védő burkolatot is cseréltül. Mindkettő a MAP versenyen ment szét egy erős szeles hátszeles menetben.
Generátorban olajcsere és ellenőrzés. A Napelem mellett ezzel tudom tölteni az akkukat a hosszabb versenyeken. Kicsit nehéz és körülményes, de legalább van :-)
Vasárnap Phil-lel kimentünk a Pogo 2-esével vitorlázni. Az övé a 674-es, ami az egyik legjobb a serie között. Feltöltöttem videót és képeket a vityizésről. A szél 15 csomó körüli volt, ami nagyon ideális...
Amúgy most kezdődött az Interceltique Festival Lorientben. Nagy bulik és koncertek egy hétig fog tartani. Tegnap is fent voltunk a városban, hihetetlen mennyiségű ember, zene és tánc mindenhol!
Lapok:  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36  37  38  39  40  41  42  43  44  45  46  47  48  49  50  51  52  53  54  55  56  57  58  59  60  61  62  63  64  65  66  67  68  69  70  71  72  73  74  75  76  77  78  79  
Copyright © 2010 meder.hu.